Hála az égnek, mára azért kies kis hazánkban már eljutottunk odáig, hogy a koktél szó hallatán az emberek többsége nem a boroskólára gondol, sőt olyanok is akadnak, akik szerencsésen túljutottak a cuba libre, avagy bloody mary képzettársításokon e témakörben.
És – nem túl régóta – már azt is elmondhatjuk, hogy Szekszárdon nyílt az ország első, hivatalos Bacardi Mojito Bárja. Ez azonban mind semmi ahhoz képest, hogy valódi koktálbár szerviz is működik városkánkban! És hogy ez mit is jelent?
A két cég, és egyben a bárszerviz vezető mixere ugyanaz a személy (Horváth Péter), az ő képzettsége, habitusa, a hazai és nemzetközi versenyeken elért helyezései pedig biztosítják, hogy a felszolgált italok szívvel-lélekkel, minőségi alapanyagokból és szakmailag kifogástalan színvonalon készüljenek el. Ráadásul nem csak a Menta koktélbárban, ahol 50 főig, hanem akár egy 3000 (!) fős rendezvényen is, köszönhetően a jólképzett mixergárdának és a mobil bárpultoknak.
Legyen szó tehát akár céges, akár családi vagy baráti összejövetelekről, és legyen az akár a világ vége előtt egy sarokkal, a Cocktailtrend Barservice garancia arra is, hogy a legújabb, trendi koktélokat a megjelenésük másnapján kóstolhassák a vendégek, mégpedig arra a bulira készített, egyedi koktéllapról rendelve.
Ahogy a szlogenük mondja: Önnek csak megrendelnie kell, a többit bátran ránk bízhatja! Ez pedig, úgy gondolom, tényleg egyedülálló…
Cocktailtrend Barservice
Szekszárd, Bajcsy-Zs. u. 1.
Tel: 20/265-1999
www.cocktailtrend.hu

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek