Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Cserkúti Csárda
|
Pécs, Szentlőrinci u. 11.
Pécs
Fő a változatosság – örvendeztem magamban már előre, hisz bárhogy is keresgéltem a szürkeállományomban, később az archívumban, sehol sem bukkantam nyomára, hogy a Pécsi Est, és azon belül is e rovat fennállása óta, vagyis cirka 10 év alatt írt volna valaki erről a csárdáról.
Ráadásul most a Cserkúti Csárdával debütálunk, ami igencsak patinás műintézménynek számít környékünkön. Sőt, mi több, az új vezetéssel megújulási folyamat vette kezdetét és „többfunkcióssá” is vált. Hiszen az épület felújítása során kialakításra került a 12 szobás panzió részlege, jelenleg a 100 fős különterem „frissítése” zajlik, de tavasszal már az is esküvők és egyéb nagyrendezvények helyszíne lehet. Emellett nagy figyelmet fordítottak a környezetre is, ősszel került kialakításra a Kertcentrum, ahol különleges dísznövényeket és örökzöldeket csodálhatnak – és persze vásárolhatnak is – a betérő vendégek.
 
A kínálatra áttérve megállapíthatjuk, hogy csárdához méltóan a magyaros konyha remekei dominálnak, olyan, immáron sajnos ritkaságszámba menő finomságokkal, mint a velős ételek, vagy a pacal. A megkóstolt velős pacal telitalálatnak bizonyult és igen bőséges volt, ami általánosságban is elmondható az adagokról. És akkor még nem is beszéltünk a cigánypecsenyéről, aminek az egész országból csodájára járnak! Érdemes kipróbálni az igen kedvező napi és hétvégi menüt is, valamint a Rádió 1 most induló játékát, ahol 5000 Ft-os ételfogyasztást nyerhet a szerencsés… 
 
Cserkúti Csárda – Panzió 
Pécs, Szentlőrinci u. 11. 
Tel: 72/252-033 
 
Levesek: 330–450 Ft; Készételek: 790–990 Ft; Konyhafőnök ajánlata: 1190–1990 Ft; Csapolt Gösser: 200 Ft/0,2l 
Gasztromeo
2007.11.19
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 20., vasárnap

Bernát, Felícia

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.