Nagy kár, hogy Al Gore nem lett az Amerikai Egyesült Államok elnöke, de öröm az ürömben, hogy így legalább van ideje más irányú tevékenységet kifejteni, például olyan dokumentumfilmekben szerepet vállalni, mint a Kellemetlen igazság.
Tudta valaki, hogy ez a szimpatikus politikus aktív és elszánt környezetvédő? Hát most mindezt megtudhatjuk, mivel Davis Guggenheim dokumentálta az áldozatos és lelkiismeretes zöldmunkát. Igazi oktatófilmre számítsunk tehát (a Kellemetlen igazság tulajdonképpen nem más, mint filmre vett prezentáció, időnként interjúbetétekkel megszakítva), amely igen szubjektív, hiszen a szikár tények közlése helyett nagyban épít Al Gore - valóban nagyon szimpatikus és karizmatikus - személyiségére. A téma azonban, amiről szól olyan fontos, hogy cserébe megbocsáthatjuk ezt a kis kampányt és önfényezést.
„A globális felmelegedés a mi hibánk, az általunk kibocsátott káros anyagok okozzák” - üdítő mindezt egy amerikai ember szájából hallani, mert ez egyszer a többes szám első személy elsősorban nem valami homályos emberiségre, hanem valóban az amerikaiakra vonatkozik, akik még a kiotói egyezményt sem voltak képesek aláírni. Ennek megfelelően a film főleg az USA polgárait célozza, így a grafikonokat, táblázatokat gyakran váltják fel mókás animációs betétek és a lényeget jobban megvilágító vicces példák. Ez a tény azonban senkit ne gátoljon abban, hogy megnézze ezt a nagyon tanulságos és rémisztő filmet, hiszen mindannyiunkra ráfér. Ti például elkülönítve gyűjtitek otthon a szemetet?

An Inconvenient Truth
amerikai dokumentumfilm, 100 perc, 2006
Dokumentumértékű útifilm az egykori amerikai elnökhelyettesről, aki a globális környezeti katasztrófa veszélyéről tart figyelemfelkeltő előadásokat. Míg Clinton az ovális irodában diktál, Al Gore az üres hotelszobában inhalál.
rendező:
színész:
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2006. november 16.
Bemutató: 2006. november 16.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek