(Warner)
A reklámokkal és klipekkel indult Antal Nimród (lásd interjúnkat) első játékfilmje, a Kontroll a 2003-as év legsikeresebb magyar filmje lett és pillanatok alatt elérte a százezer nézőt, így nem meglepő, hogy utólag megjelenhetett a Neo együttes által készített filmzene is – egy 36 és fél perces minialbum formájában.

Nemcsak a filmzene lett a filmet profi módon kiszolgáló munka, de a filmzenelemez is ügyesen szerkesztett egység („12 hangulatkép 36 percben” – ahogy a hátsó borítón a felirat hirdeti), egybefüggő, egymásba átfolyó témákkal a hetvenes évek wah-wah pedálos krimizenéit idéző Üldözéstől a pihentető vagy baljós ambient darabokig (nem feltétlenül a filmbeli elhangzás sorrendjében), az elején és a végén két szövegrészlettel a főszerelő Bulcsútól (Csányi Sándor) és az őrangyal Béla bácsitól (Kovács Lajos - tőle egy olyan részlet, ami végül a filmbe nem került be). Az említett két 2002-es (még Szűcs Krisztián énekessel trióban írt és felvett) Neo-dal azonban nem szerepel a filmzenelemezen (a borító szövege a Lo-Tech Man, Hi-Tech World albumhoz irányítja a vásárlókat), pedig talán szerencsésebb lett volna azokat a számokat is – vagy legalább az Everybody Come Ont, akár rövidített verzióban – beilleszteni, és akkor a kiadvány már teljes (hosszúságú, értékű) albumnak számítana, a mozi után lemezboltba siető nézők pedig a teljes filmzeneélményt reprodukálhatnák (és két klipről ismert dalt is kapnának) vele. Az utóbbi évek figyelemreméltó magyar filmzenealbumainak (Nincsen nekem vágyam semmi, Moszkva tér, Macerás ügyek) sorában díszhelyre kerülő lemez persze így is könnyen az eddigi legsikeresebb Neo-produkcióvá válhat (a sors fintora, hogy mindez pont akkor történik, mikor a zenekar komoly válságon és átalakuláson megy keresztül).
8/10
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek